Telefalu.hu

Hírek, cikkek, bejegyzések

Miért éri meg mérnöknek tanulni?


Az egyetemi évek az ember éveinek legszebb részét képezik, még ha ez az évek során egyáltalán nem tűnik helytállónak. Az igazság az, hogy ezek a szemeszterek akkora élményt nyújthatnak, amelyeket sohasem felejtünk el, mint az örök barátságok, egyetemi szerelmek, na és persze az egyetemi tanulmányaink. A diploma végeztével ugyanis korántsem ér véget az adott szakról való tudásanyag megszerzése. Létezik az alapdiploma, amely már önmagában is egy nagyon hasznos tényező a sikeres jövő elérésében, de aki nem adja alább, az elvégzi a mesterfokot is, amely mesterdiplomával jár, ez pedig a lehető legmagasabb pozíciókba juttatja a diplomást. Persze, nem mindenkit. Olyan sok szakember létezik egy szakmában néha, hogy közülük is ki kell válogatni a legjobbakat. A legjobb pedig csak úgy lehetsz, ha mesterfokozatod mellett folyamatosan képezed magad, olyan ismereteket szerzel, amelyek remek kiegészítést adnak a tudásodhoz. És ez tesz téged igazi szakemberré. Az ilyen emberekért versenyeznek a cégek, sokszor akkora összeget felajánlva fizetésképpen, hogy már-már a dupláját kínálják az általad elképzelt legmagasabb bérnek. Na ugye, hogy megéri ennyit küzdeni a szép jövőért?

Persze ezzel nem azt mondom, hogy mindenki menjen egyetemre, mert a leghasznosabb munkát végző emberek csak az esetek felében diplomásak. Mindenkinek meg kell találnia az igényeit, és azt a lehető legjobban kielégíteni. Aki csak egy kis házat szeretne, annak nem szükséges a milliós fizetés, megteszi egy építőipari szakmunka. ha már az építőiparról írok, akkor megemlítem az építészmérnököt, illetve az építőmérnököt, amely diplomás szakmáknál érezhető, mennyire szükséges a kiegészítő tudás a tökéletes munka kivitelezéséhez. Egy építészmérnök esetében nagyon fontos az esztétikus gondolkodás és egy ki művészi véna, kreativitás. Az épületek tervezése is egy nagyon nehéz feladat, nem kevés logika, matematikai készség, fizikai elvek ismerete és a mai világban már informatikai ismeretek szükségesek a kiváló szakember cím megvédéséért.

Az informatika rohamos fejlődése eredményezte azt, hogy ma már mindenhol alapkövetelmény a nem alap, hanem középfokú ismerete, a mérnöki szakmákban pedig a felsőfokú ismeretre is szert kell tenni, hiszen számos tervezést tervezőprogramokon végeznek, amelyek eléggé összetett programok. Az informatikában dolgozó mérnökök, mint a szoftvermérnök és a mérnökinformatikus olyan magas szinten alkalmazza a számítástechnikát és a programozást, hogy nem a meglévő ismereteket alkalmazzák, hanem a meglévő ismereteken kívül találnak ki új módszereket, programokat, ezzel fejlesztve ezt az ágazatot. Valójában minden mérnök feladatkörének egyik alapelve az, hogy újat hozzanak létre. A szakma a fejlődésről, a kutatásról, a termelésről szól, így nagyszerű elhelyezkedési lehetőségeket kapnak iparvárosokban, mint például Ajka városa, ahol ipari mérnök, bányamérnök és egyéb mérnökemberek, illetve technikusok egyaránt szükségeltetnek. Az autóiparban, a mezőgazdaságban, az egészségügyben, a biológiában és kémiában is éppúgy jelen vannak, mint az elektronikai cikkekben. Érdemes megtekinteni Ajka városának állásokat hirdető weboldalát az aktuális kínálatokért, hiszen az ottani lehetőségek kiaknázatlanok. A bányákban történő munka olyan embert kíván, aki stresszhelyzetben is higgadt gondolkodású, nincs tériszonya, és vállalja az éghajlati viszontagságokat, illetve a benti rossz minőségű, poros levegőt is. Szerencsére a felszíni munkákkal fele-fele arányban osztozik.