Újabb változatos bunkóságok ... némelyik már szabálysértés az FN Tudósító honlapján: "Van itt minden, amitől kinyílik az a bizonyos bicska és ökölbeszorul az ember keze:
1-2. kép: Szentendrei út buszsáv reggel
3. kép: Izabella utca, a troli megállóban parkoló furgon
4. kép: Orzy út, villamos síneken való előzés
5. kép: Árpád híd, motoros a zárt villamospályán
6.kép: Forgalmat feltartó igazoltató rendőr az Árpád hídon (a Lehel útig dugó volt miatta)
7.kép: Csillagvár parkolója, akkora büdös bunkó hogy neki két parkolóhely is kell...
A tisztelt rendőrségnek nem kellene már a sarkára állnia??? Ha minden sarokra állítanának egy rendőrt, a beszedett bírságokból már lecserélhették volna az összes autójukat Ferrari-ra..." Lásd a Figyelőnet képeit: http://www.fntudosito.hu/riport/2197

A nevét is adja a két család az üzenethez, amely több, mint félreérthetetlen. Direkt, agresszív, szókimondó és meglehetősen jól beazonosítható. A szerzőknek meg sem fordul a fejükben, hogy rejtőzködjenek, számukra teljesen nyilvánvaló, hogy kizárólag durva fenyegetéssel lehet akaratukat érvényre juttatni. Kulturálisan meglehetősen kevert a kommunikáció (a kultura, amelynek terméke): A megszólítás egy parancs, tegezés, tiszta és egyszerű logika (ha ezt teszed, akkor azzal számolj, hogy ...), a lényeg kiemelése nagybetűkkel, a befejezés tiszteletteljes és egy korántsem véletlen, kétszer ismétlődő helyesírási hiba. És még valami: az aláírás (két család) egy további fenyegetés, jelentése: többen vagyunk. Ez a szöveg a nyers erőszak nyelvén fogalmazódott, a szerzők számára természetes, hogy így intézik az ügyeiket. Esélyt sem adnak, hogy valaki megértő, belátó, partner legyen egy tervezett költözködéssel kapcsolatos, közismert parkolási probléma megoldásában. Pedig a szituáció arra utal, hogy volna kevésbé, vagy egyáltalán nem durva - bunkó - megoldás. A két családban bizonyára akadna valaki, aki foglalná a helyet, a normális szövegről nem is beszélve, vagy azt kiegészítendő. Persze, alighanem élettapasztalat is van az ilyen megnyilvánulás mögött, s ez az illetők számára a megszokott "adok-kapok" szerves része. Kultúra? Szubkultúra? Az utóbbi esetben egyáltalán nem a roma kultúrára, hanem a "lenyomlak vaze" emberekre gondolok a társadalom bármely rétegéből. Vajon erődödőben vagy visszaszorulóban van nálunk az "erőszakkultúra"? A kép az Internetről származik és kering email-ben a hálózati polgárok között.

Ha a Fejér megyei nagyközség körzeti orvosára ismernek, az kormántsem a véletlen műve. Telefonon előzetes bejelentkezés, segítség kérés után érkezik az - egészségügyben dolgozó! - beteg, aki egy hete szenved bedugult, már fájó fülétől. A helyzetet jól ismeri, nem először fordul elő, fülének sajátos anatómiája produkálja ezt időnként. A panasz elmondása után az orvos vérnyomást mér, amely az átlagosnál magasabbnak mutatkozik. Ez nem meglepő, mert betegünk szenved, ideges, napok óta nem alszik rendesen. Kéri, hogy az orvos mossa ki a fülét, amit az mosolyogva utasít vissza, arra hivatkozva, hogy vannak olyan betegségek, amelyeket magas vérnyomás és fülfájás kísér, s már írja is a beutalót a fülészetre. Betegünk elkeseredetten, szinte könyörögve mondja, a fülészetet már hívta, másfél hét (!) múlva kaphat időpontot (hogy mikorra azt nem tudni), még sürgős esetben is. Az asszisztens hangosan kimondott kommentárja a helyzethez: "talán kissé erőszakosabbnak kellene lennie a kedves betegnek!" (??? gyanús áthallást is megengedett a furcsa megjegyzés az egészségügy általános helyzetére és a politikára vonatkozóan) A pár perces, teljesen eredménytelen és megalázó jelenet, "túlzottan szelíd" betegünknek 600 Ft-jába került, amit az orvos (?) természetesen felszámolt, a bedugult fülre ügyet sem vetve,s mindvégig mosolyogva a beteg tehetetlenségének látványa ellenére. "Szelíd betegünk" kétségbeesésében egy szomszédos kisközség körzeti orvosi rendelőjében kért ezután segítséget. Az orvos még nem érkezett meg, a gyakorlott és megértő nővér azonban már sok ilyen helyzetet látott (az ilyen "kezeléseket" az orvos jelenlétében is ő végzi el), s elhitte a "kolléganőnek", hogy jól ismeri saját adottságait. Egy perc alatt kinn volt a makacs, már-már cementté keményedett füldugó, s mivel az orvos még nem rendelt, a nővér vizitdíjat sem fogadott el.

A kép forrása: http://distractiblemind.ambulatorycomputing.com/2006/09/

Európa kapujában. 2006. 05. 21-én történt.
Nyerő szám: M. István vagyok, 51 éves, büntetlen előéletű, utas.
Ukrajnából haza Magyarországra.
Az idő szinte kora reggel, pontosabban fél kilenc.
Egy, az ukrajnai Técső városában vásárolt 1972-es gyártású DNEPR típusú kicsit lepukkant, de egyben lévő motorral érkezünk a Tiszabecsi határátkelőhöz.
A határ másik, ukrajnai oldalán minden rendben, kb. harminc perc alatt lezajlott, vámolás, a csodálkozással együtt. Elég furcsán méregettek. Még nem fordult elő, hogy Magyarországra hozzon valaki járművet tőlük, legálisan ez inkább feléjük működött.
De mi már itthon vagyunk! Magyarországon!
Nem túl hosszú sor, a magyar oldalon. Beállunk.
A motort toljuk, hárman: fiam, keresztfiam és én.
Előre megyek megkérdezni mi a teendőm, lévén az ilyen ügy finisében, annak végső állomásán tenni valókról tájékozatlan vagyok.
Szolgálatot teljesítő határőr megvizsgálja útlevelemet, később a velem együtt jövőkét is.
Az éppen ott lévő vámtiszttől érdeklődöm a továbbiak felől.
Válaszai:
Miért éppen ma.
Miért éppen itt.
Miért éppen akkor, amikor Ő. Itt.
Mondja, állítsuk félre a motort a parkolóba, mert ez hosszú menet lesz.
Az lett!
A folytatás: http://www.panaszfal.hu/index.php/topic,620.0.html, a kép forrása: http://oldtimerfreunde-sankt-johann-in-der-haide.at/dnepr1.jpg

Nádasdy Ádám írása a Magyar Hírlapban: Az ember ilyenkor megossza, amije van -- mondta a fiatalember a villamoson a társának, és megvonta a vállát. Bólogattak. Kőművesek vagy szobafestők lehettek, kászálódtak lefelé a Nyugatinál, nyilván ingázók, mentek haza. Az ünnepekről beszélgettek, meglehetősen durva stílusban: ,,Az anyósom, b***meg, az, na szóval valahogy lepirítsa a pulykát, hát az valami k***a jó'', meg ilyeneket mondtak. Bunkók voltak, nincs mese. Csak az a mondat, az olyan szép volt, hogy az ember megossza, amije van, így, a nyelvtani hibával. Láttam a szemem sarkából, hogy egy sovány úr, olyan könyvelőféle, picit előrehajol, talán diszkréten oda akarja súgni: megosztja, mint amikor az ember azt mondja: uram, nyitva van a slicce. Aztán az úr csak sóhajtott, rám is nézett: bunkóság ellen nincs orvosság.

Elgondolkoztam a bunkóság ismérvein. Ha a mészfoltos ruha, a kérges kéz alapján minősítem ôket bunkónak, régimódi vagyok, szinte feudális. Az, hogy valaki munkásember, parasztlány vagy cigányasszony, csak annyiban érdemes a ,,bunkó'' címkére, amennyiben magát a társadalmi osztályt, a csekély iskolázottságot, a szűk műveltséget minôsítem ezzel az elítélő szóval. Persze van, aki így használja, lelke rajta, csak tudni kell, hogy ez bizony becsmérlő csoportcímke, amely egy emberi kategóriát (a személyek egyéni értékeinek vizsgálata nélkül) leszól. ,,Nem engedem, hogy a lányom hozzámenjen egy ilyen bunkóhoz'' -- ha ezt olyankor mondja a zord apa, amikor a vőlegény dolgos, józan, becsületes, csak épp műveletlen, mert mondjuk nem használja a -tjuk, -tjük végű igealakokat, nem a fiatalembert, hanem a társadalmi csoportot ítéli el. Joga van berzenkedni attól, hogy egy nagyon másfajta ember kerüljön vele rokoni kapcsolatba: ezek lélektanilag érthető dolgok, de ezt becsmérlô címkével ,,megindokolni'' helytelen. Hiszen az érintett bunkók e bunkóságukat nem maguk választották, hanem saját közegükben tanulták, azaz kulturális értelemben örökölték -- így nem is kárhoztathatók érte. Ez a bunkóság tehát erkölcsileg semleges. Nevezzük ezt ,,hozott bunkóságnak''. (A cikk folytatását lásd alább.)

Folytatás: http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/bunko.html, az illusztráció (a történethez nincs köze)forrása: http://www.danielbowen.com/images/2006/1116-crowded-train-small.jpg

Több hónapos késéssel éri utól a levél a címzettet, amelyből megtudhatja, hogy az APEH megbüntette adóbejelentés elmulasztásáért. A szóbanforgó cég székhelye már több éve nem az, amelyre az APEH a levelet elküldte, az új cím természetesen bejelentésre került, sőt más ügyekben folyik is levelezés az APEH-hel ezen a címen. Az ajánlott levelet a régi címen valaki jószándékúan átvette, a tértivevényt aláírta, de a levelet nem továbbította az igazi címzettnek, csak másfél hónapos késedelemmel (a levélben szereplő fellebbezési idő természetesen közben lejárt). Annak ellenére történt ez, hogy mindenki jól tudja ma már, érdektelen leveleket nemigen küldözget az APEH, pláne tértivevénnyel, s a feladó olvasható a borítékon. A jószándékú átvevő, a levelet a címzett után küldte egy olyan címre, ahonnan időközben elköltözött, a Postát hivatalosan megkérvén a levelek továbbküldésére. De ez egyáltalán nem történt meg (az átriányítás hol megtörténik, hol nem, most nem ...). Mindezek ellenére a levél mégis eljutott a címzetthez, s a slussz poén: a levélben egy olyan adóbevallás elmulasztásáért róttak ki büntetést, amelynek sosem volt a hatálya alatt a cég, s amelynek új - esetünkben "nullás" - bevallási kötelezettségéről az APEH-től értesítés nem történt. A levél elkallódása miatt az 50.000 forint bírság mellett a késedelemért külön, napi büntetést kell a címzettnek fizetnie, akinek egyetlen fillér adótartozása nem volt (korábban sem), semmilyen levelet nem kapott kézhez. Most pedig méltányosságért esedezik majd, kéri a büntetés visszavonását, mert nincs szándékos szabályszegés, remélhetően börtönbe nem kerül ... Epilógus: Az APEH a felszólamlásra belátta tévedését, a büntetést eltörölte. A kép forrása: http://prison-penpals.org/index1.php

Lehet-e bunkó az állam, a közigazgatás? Lehet, ha ilyen módon viselkednek a politikusok, közalkalmazottak. Tudományosan a közigazgatás (kormányzás) kultúrájának neveztik azt, ahogyan "bánik" az emberekkel, közösségekkel, társadalmi csoportokkal. Ezt a viszonyt szenvedő alanyként meg lehet élni bunkóságként, amikr egy hosszú sorban reménytelenül várakozunk, az ember helyett az ügyet tartják fontosnak, feleslegesen "túráztatják" az állampolgárt, úgy beszélnek vele, hogy ember legyen a talpán, aki megérti, a hivatalnok tudását fitogtatja, kioktat ahelyett, hogy segítene, a politikus önmagáért küzd, nem a választókért, lekezelő a "közszolgákkal" szemben (gondoljunk a rendőröket fenyegető renitens képviselőre). Az állam "bunkósága" lehet olyan, ami a jogszabályokba van "kódolva" (pl. túlszabályozás, felesleges papírmunka előírása), s lehet egyszerűen a képviselőjének "személyes bunkósága" is, amelyet az érintettek az állam viselkedésével azonosítanak, mert az illető ezt megengedheti magának következmények nélkül. Ezt a vélaményt ("bunkó állam") nagyon nehéz megmásítani, közszolgák sokaságának korrekt, közönségbarát intézkedése szükséges ahhoz, hogy a "fekete bárány" bunkóságát felülírja a sértettek "államképépben". A polgárok nem akarnak bunkó államban élni. A képen: Walter King: Jó és rossz kormányzás, http://www.absolutearts.com/portfolio/for_sale/m-Drawing_Other-20.html

Az oktató cég a teleházban termet bérel, havi 25.000 forintért. Jól megy az üzlet, az ország több pontján is szerveznek számítástechnikai okatatásokat. A számlák minden hónap végén mennek az igénybe vevőnek. A fizetési határidőt azonban szinte sohasem tartja be. A lejárat utáni egy hónapos csúszást "normális üzletmenet"-nek, az udvarias felszólítást zaklatásnak tekinti. Rendszeres a kéthavi lejárt tartozás. A teleház a következő évi szerződést úgy kívánja megkötni, hogy a cég előre fizessen. Az erre vonatkozó levélre az a kioktató válasz, hogy "nem életszerű" az az igény, hogy a bérlő elére fizessen. A lakásbérlet esetében például mindennapos a kaució, vagy az előre fizetés, s bár kétségtelenül életszerű a késedelmes fizetés, azonban nem normális. Az üzlet - többnyire - szabad megállapodás tárgya. Nem kulturált a számunkra kedvező körülményekre, szokásokra, jogokra hivatkozni, s a kedvezőtlen kötelezettségeket közben figyelmen kívül hagyni. Ez a fajta "ügyeskedő menedzsment" joggal pályázhat a bunkóság kitüntető címre. Nem csoda, ha a külföldiek nem szívesen üzletelnek ilyen módon szocializálódott "üzletemberekkel". Csak bízni lehet benne, hogy ez elenyésző kisebbség. 

Gyönyörű szombat reggel! 7 óra, madárcsicsergés, a falu alszik még. Égtelen csörömpölés vet véget az idillnek. Vége az egész héten várva várt hosszabb pihenésnek. A kisbaba felsír a szomszédos házban. A szomszédok előjönnek a zaj okát kutatni. Tetőbontás. Ezt a korai munkakezdést és pihenőnapot találta a tulaj a legalkalmasabbnak erre a "házilagos" munkára. A régi cserepeket dobálják az udvarra. Elképzelhető, ahogyan egy-egy ölnyi cserép több méteres zuhanás után nagy robbajjal törik össze a halom tetején, egymás után, menetrendszerűen. Zaj és por veri fel a szomszédokat. Mit tehetnek? Menjenek reklamálni? Kinek? Ássák még mélyebbre a rossz szomszédság árkát? Kezdjék nevelni a nyilván mindennek tudatában lévő, csak magával törődő, öntelt embert? Hol kezdődik és végződik egy ilyen történet? Egy óra múlva, már nem számít. A falu felébredt, indul a traktor, fűnyíró, mint "rendesen". Szombat, vasárnap, vagy hétköznap, nincs különbség. De ez az egy korai óra, mindent elmond a magabiztos, másokra tekintet nélkül élő vállalkozóról. (A képrészlet csupán illusztráció, nem a konkrét eset kapcsán készült.)

Szeptemberben lehetett, hogy Kovishuval a Hunnia moziban (exmunkahelyem) ültünk, és arról beszélgettünk, hogy jó lenne néha küzdő jellegű edzést tartani akár kettesben, merthogy hapkidon akkoriban alig volt küzdelem. Kovishu azt tanácsolta, hogy kimehetnénk esetleg a Városligetbe, és edzhetnénk ott, végülis a lúzer tájcsísok is azt csinálják. "Persze, az kéne még, hogy néhány rosszarcú cigány odajöjjön arcoskodni, aztán balhé legyen" - reagáltam én. Csupán azt nem vettem észre, hogy mindeközben egy fiatal roma pár jött be, és amíg a srác felment a kávézóba megnézni, hogy van-e hely, a hölgy egy tőlünk nem messze lévő székre ült le. Miután ezt kimondtam, későn néztem körbe, és persze a tekintetem megállapodott a kishölgyön, aki persze iszonyat gyilkos pillantásokat vetett rám. Mikor a srác lejött, persze vele is közölte, hogy mi történt itt, és hogy milyen bunkók vagyunk. (És tényleg!) Forrás:  http://takezo.freeblog.hu/archives/2006/12/20/Papucs_-_ciganyozas/

A kép Szentendrén, a Skanzenben készült Bunkók vagyunk, avagy "Ez itt kérem Magyarország!" címmel, forrás: http://www.fotosokvilaga.hu/details.php?image_id=22263&sessionid=71f945e43b0fa7c69505e9c08700ca35

Úgy látszik, az önkritikus kérdés másokat is foglalkoztat. Eger első blogján olvashatunk egy esetet: "Jó példa erre, a tegnapi buszos utazásom: a vasútnál az új Mercedes busznak problémái akadtak, és nem tudott elindulni. A vezető próbálta megjavítani a járművet, de nem igazán járt sikerrel. Ekkor már állhattunk vagy 5 perce a megállóban. Tudom, mindenki siet, mindenkinek dolga van, de az emberek csendben várták a fejleményeket, egészen addig, amíg egy idősebb úr nem kezdett kiabálva beszélni a vezetővel a busz közepéről. Az úr érdekes, szinte már bántó módon szólította fel a vezetőt, hogy vagy nyissa ki az ajtókat, vagy pedig induljunk már el. Mikor ezt másodjára is elmondta a vezetőnek, az kinyitotta az ajtókat, és ezzel véget is ért az új busszal való utazásunk. És hogy hol is van ebben a bunkóság merem feltételezni, hogy ez buszvezető, aki látja hogy tele van a busz, és tudja hogy a járműve behalt, nem tudja vele folytatni az utat, az feléri ésszel hogy leengedje az utasokat. Így gondolta ezt szerintem a többi utas is, ezért nem szóltak semmit, csak vártak. De a bácsi nem bírta ki, neki szólnia kellett Most ha tegyük fel volt egy turista a buszon, az már rögtön nem azt fogja megjegyezni, hogy 1 ember bunkó volt a buszon, hanem máris megvan az első benyomása rólunk, lakosokról: bunkók vagyunk. Ezzel a bejegyzéssel csak annyit szeretnék elérni, hogy ezentúl ne csak magunkkal foglalkozzunk, és a nagy, mindennapos rohanás közben is vegyük észre a többi embert." Forrás: http://egrinapok.blogspot.com/search?updated-max=2007-04-22T13%3A53%3A00%2B02%3A00&max-results=10

Amerikában élő magyar professzor barátommal - Vietorisz Tamással - utaztunk autón New Yorkból Észak-Karolinába egy konferenciára. A szórakozott professzorral - aki vezetett - annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy elfelejtette, mikor kell tankolnia a mintegy 800 km-es úton. Ahogyan kell, a "semmi közepén" fogyott el a benzin. Siettünk volna, a helyzet reménytelennek tűnt. De láss csodát, tíz persen belül megállt mögöttünk egy rendőrautó. Mint kiderült, a mellettünk elhaladók beszóltak a rendőrségre, hogy valaki áll a pályán. A legközelebbi posztról (a pálya közepén lévő füves részen vannak ilyenek) érkezett a járőr. A kulcsmondat után cikizés, a gúny, lenézés leghalványabb jelzése nélkül, azonnal mondta a megoldást. Tamás velem jön, Mátyás itt marad (a bemutatkozás után már nevünkön szólított). 15-20 percen belül hozták a benzint, s amint látjuk a képen, a rendőr töltötte bele az autóba. Visszazárta a benzintank kupakját, vitte a kannáját (a rendőrautó tartozéka volt), szívélyesen elköszönt, jó utat kívánt. A hozott üzemanyag elegendő volt a legközelebbi kútig. Tamással folytathattuk az utunkat és megbeszéltük, vajon hogyan zajlott volna ez az eset nálunk. Miért volt ilyen készséges ez a rendőr? Következtetésünk egyszerű, túl azon, hogy tanítják őket a kulturált viselkedésre, intézkedésre, az ő feladata az, hogy a felügyelt szakaszon minden rendben legyen. Semmilyen akadály, esemény ne zavarja a forgalmat. A tankolás az ő intézkedésének része volt, nem bízott semmit sem a véletlenre, esélyt sem adott arra, hogy ne az történjen, amit ő helyesnek tartott (pl. a benzin nem folyhat ki az útra). Kulturáltság, szakszerűség és hatékonyság. És a mellékhatás sem közömbös, az imázsépítés, a polgárokért vagyunk, ők fizetnek bennünket. Ebben az esetben ez egyáltalán nem szólam volt csupán.

Csatornáznak  - végre! - a faluban. Hosszú főutcáján ezért egysávos a forgalom több száz méteren, amelyet teljes hosszában nem lehet belátni. Az építők éppen ezért, gondosan, szabályos forgalomirányító jelzőlámpákat helyeztek el a szakasz mindkét végén. Már vagy 4-5 autó várakozik az egyik oldalon, de nem látni még a szemből érkező forgalmat. A "terepjáróból" azonban a helyzet egészen másképp fest. Neki sürgős, a lámpa és a várakozó autók nem számítanak, bele a pirosba "ezerrel", a szembejövőkkel majd lesz, ami lesz. Megoldjuk! Mindent megoldunk. Mi most sietünk, mert nagyon fontosak vagyunk, nem érünk rá a KRESZ szabályait betartani. A kétségtelenül "helyi vagesz csávó" nem először csinálja ezt, látszik a "gyakorlat" végrehajtásán. Majd a szembejövő félre áll, vagy ha nagyon kell, áthajtunk az építkezési területen. Nagy cucc, a hülyék pedig csak álldigálljanak, ha jól esik nekik. Miért működik ez? Éppen azért, mert a többiek fegyelmezettek és "álldigálnak", nem játszanak mások életével. Ha nem így tennének, akkor a "helyi vagesz csávó" egy másik "helyi vagesz csávóval" találkozna szembe. Aminek - szerencsére - a valószínűsége nem olyan nagy. De azért előfordulhat, ahogyan egyéb kritikus helyzet adódhat, amire a "terepjárós" már nincs felkészülve. Könnyen kiderülhet, hogy mégsem oldunk meg mindent. Persze, a bunkóságnak nem oka hanem eszköze a terepjáró. Nincs azzal semmi baj, ha kulturált ember ül a volán mögött.

Jó dolog a pizza annak, aki  szereti. Akár még az autóban is fogyasztható. Végighaladva - nem túlzás, ha azt mondjuk: robogva - a kicsiny, takaros falu főutcáján az utas elegáns mozdulattal hajítja ki a feleslegessé vált pizzás dobozt a szépen lenyírt fűre, még a lakott területen, már nem messze a falu vége táblától. A zsíros kartondoboz éppen nyíló virágok mellett landol. Vajon mit gondol ez az ember az itt élőkről, akik szorgalmasan gondozzák kertjeiket, utcáikat és köztereiket? Ha ő tovasuhan, akkor ez a világ számára már úgy sem létezik, nem számít, a fontos számára az, hogy a pizzás doboz viszont zavarta már a kocsijában? Mások sorsa, életkörülményei nem érdekesek, csak mi vagyunk, az a fontos, ami velünk történik, a mi komfortérzetünk legyen rendben. Ez a lényeg. No és a szemét, ami lehet bárhol, ahol mi nem vagyunk, zavarhat bárkit, csak éppen minket nem, megszabadulhatunk tőle úton-útfélen. Kisebb-nagyobb bunkóságaink akkor történnek, ha - úgy gondoljuk - nem lát minket senki. Ha nem vagyunk tettenérhetőek, akkor nem számít. De tükör is van a világon ...