|
| Telemanó Álom II. - pályázati felhívás | |  Egy évvel ezelőtt írta ki a TeleFalu az első TeleManó Álom pályázatot. Most ismét van lehetősége egy teleházas tehetség támogatására egy használt, de jól jól használható komplett számítógéppel. A számítógép, az Internet és a közösség a teleházakban, gyakran hoz felszínre tehetséges, jobb sorsra érdemes gyerekeket. Ha ez szorgalommal és segítséggel párosul, akkor a csoda akár be is következhet. Bizonyára nem kevés jó képességű teleházas gyerek van, aki saját számítógépről álmodozik. A teleházakon keresztül lehet pályázni a második TeleManó gépre, amelyenek eredményét a Magyar Teleház Szövetség 2004. december 10-11-i Küldöttközgyűlésén szeretnénk közzétenni. 12. életévüket még be nem töltött nehéz anyagi körülmények között élő, valamiben kiemelkedő gyerekek pályázhatnak egy kis bemutatkozó dolgozattal, amelynek címe: Mit jelent nekem a számítógép és az Internet? Leírhatják, bemutathatják - akár képekkel, rajzokkal is illuszrálva - ebben, hogy mit ad számukra ez a lehetőség most, s mit várnak tőle a közeli és távoli jövőben. A pályázatokhoz teleházuk vezetőjének ajánlását is kérjük, amelyben bemutatják a pályázót: név, életkor, családi és anyagi körülmények, az átlagos feletti képességek, eredmények, fényképek a gyerekről, ajánlás. A pályázatokaz e-mail-ben kérjük a Budaörsi Telekuckó címére: info@telekucko.hu 2004. december 6-ig. A képen Gaál Ernő, az első TeleManó a Somogyapáti Teleházból. Ki lesz a második?
Felhívás - A TeleFalu várja cégek, állami és civil szervezetek, valamint magánszemélyek felajánlásait TeleManó Álom pályázaton odaítélhető komplett, új vagy használt, de jól használható számítógépekre. A pályázatokat - igény szerint - az adományozók nevével nyilvánosan hirdeti meg és lebonyolítja a TeleFalu. A felajánlásokat a Budaörsi Telekuckón keresztül (lásd fent) kérjük jelezni, s felvesszük a közvetlen kapcsolatot a támogatókkal. | | |
|
|
| Az elsõ Telemanó átvette a számítógépet | | Gaál Ernő - az első TeleManó - meghitt ünnepség keretében vette át szombat délután Alsómocsoládon a TeleManó Álom pályázat első fordulójában neki ítélt számítógépet. A somogyapáti falugondnok hozta el őt a mintegy 60 km-re lévő baranya megyei kis faluból édesapjával és Paizsné Kósa Erika teleházvezetővel. A képen Ernő az átvételi tanúsítványt írja alá, mellette a teleház vezetője és Gáspár Mátyás a TeleManó Közösség egyik alapítója. A másik alapító, Asztalos Zoltán, a Csákberényi Teleház vezetője nem tudott részt venni az átadáson. Gergő nagyon megilletődött volt. Nagyon izgult, hogy a hóesés nem fogja-e megakadályozni az utazást Somogyapátiból Alsómocsoládra. Már javában tartott az alsómocsoládi teleházas pótszilveszter (ezért szerveztük ekkorra az átadást), amikor kaptuk a telefont, rendben megérkeztek. Ernő megértette és elfogadta a TeleManó Közösség befogadási intelmét: A tehetség, mint a természet, kötelez - kölcsön elődeinktől, az utódainknak tartozunk érte.
| | |
|
|
| TeleManó Álom I. pályázat | | |
A számítógép, az Internet és a közösség a teleházakban, gyakran hoz felszínre tehetséges, jobb sorsra érdemes gyerekeket. Ha ez szorgalommal és segítséggel párosul, akkor a csoda akár be is következhet. Bizonyára nem kevés jó képességű teleházas gyerek van, aki saját számítógépről álmodozik. A "TeleManó álom" kezdeményezéssel szeretnénk programot indítani, hagyományt teremteni, minden évben teljesíteni ezt az álmot, minél több gyerek számára. Az idén kezdetnek még csak egy, használt, de korszerű, komplett gépet tudunk felajánlani, s reméljük, hogy a példát követve többen is csatlakoznak majd hozzánk támogatóként. A pályázat részleteit lásd itt Bővebben, vagy alább letölthető. A program kezdeményezői - a TeleFalu Szerkesztősége és a Csákberényi Teleház - szeretettel várják a TeleManók jelentkezését.
| | |
|
|
| Tehetséges gyerekek oldala | | Szeretnénk összegyűjteni, bemutatni a közösségi hozzáférési helyeken felbukkanó tehetséges gyerekeket, fiatalokat. Várjuk a fórumban az erről szóló jelzéseket. A beküldött anyagokat - szövegeket, képeket, egyéb munkákat - közzétesszük ezen az oldalon.
| | |
|
|